FALUTÖRTÉNET
A település nevét szláv eredetű személynévből származtatják. 1335-ben említik először egy oklevélben Deberchen néven.
Akkoriban a Pusztatemplom-dűlőnek nevezett részen állt a falu: itt találták meg a régészeti kutatások során 1999 nyarán az egykori román stílusú templom alapfalait. Egy oklevél 1358-ban említette először a birtokos Debercsényi Pétert.
A török hódoltság idején, Szanda várának elfoglalása után Debercsény már a töröknek adózott. Temploma 1663-ban vált a lángok martalékává, amikor a török hadak erre vonultak Szandáról Drégelypalánkra.
A falu a hódoltság után újratelepült, bár az 1715-ös összeírás még lakatlannak találta; csak az 1770-es úrbéri rendezés említette újra községként. Egy 1796-os forrás így ír a településről: “Debertsény. Debrecsény.
Elegyes falu Nógrád Vármegyében, földes Ura Báró Prónai Uraság, és mások, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Nándornak szomszédságában, melynek filiája, határa jó termékenységű, fája s legelője szükségéhez képest elég, második Osztálybéli.”
1851-ben a következőket jegyezték fel róla: “Debercsén, Nógrád m. vegyes magyar-tót falu, 186 katalikus., 14 evangélikus., 4 zsidó lakossal. Földje kevés, legelője elég, rétje jó. Földes ura a báró és nemes Prónayak. Utolsó posta Balassa-Gyarmat.”
FALUTÖRTÉNETI KÉPEK
A SZÉPEN SZÓLÓ HARANG LEGENDÁJA
Debercsény Nógrád megye nyugati felén, a Cserhát középső részén, erdőktől övezve, Balassagyarmattól 15 kilométerre, délre terül el. A 70 kilométerre fekvő fővárosba legegyszerűbben vasúton lehet eljutni a magyarnándori állomásról, amely a falutól 3 kilométerre található. Balassagyarmat és a kisközség között rendszeres autóbusz közlekedés.
A település nevét szláv eredetű személynévből származtatják. 1335-benemlítik először egy oklevélben Deberchen néven. A XIV. század közepén – feltehetően az előnevüket a településről kölcsönző Debercsényiek britokolták. Szanda várának elfoglalása után, az itt élők 1546-ban már a töröknek adóztak. Az összeírás szerint ekkor a falu igen jó gazdasági körülmények között élt, ugyanakkor jobbágyságra súlyos adóteher nehezedett.
A település a tizenöt éves háború idején, 1596-ra pusztává vált, melynek romjai a XX. század elején még láthatóak voltak a Puszta-templom népi elnevezésű dűlőben. A hagyomány szerint a Törökök 1573-ban rombolták szét, más források 1663-at tartják a pusztulás évének.
Utóbbi felvetést támasztja alá az a tény, hogy Pázmány Péter az 1629. évi nagyszombati zsinat történetéhez csatolt I. Függelékében plébániai között megemlíti. A templom pusztulásának történetét, egy helyi közismert monda alapján Balogh Béni író dolgozta fel. A török alatt, a még ekkor jelentős közösségnek számító Debercsénynek temploma volt, és volt egy haranglája, benne szépen szóló haranggal, amelynek a harangja a hetedik határba is elhallatszott. A harangra szemet vetett a szandai vár török kapitánya, hogy ágyút öntessen belőle.
A falu azonban szembeszállt a törökkel, és bár csodás körülmények között – a harangláb inkább mélybe süllyedt, mintsem pogány kézbe kerüljön-, de megőrizte jogos tulajdonát. Valójában a törökök szétlőtték a templomot és a haranglábat, a lakosság nagy részét pedig elpusztították. A XVIII. század elején lakatlan pusztaként tűnik fel, az 1715-ös összeírásban, mint „Deberczen praedium” szerepel. A puszta az 1770-es úrbérrendezésig népesült be ismét, s szerveződött községgé.
Határában ekkor elsősorban a makkos legelőket hasznosították, Debercsény erdei száz disznó makkoltatására is lehetőséget nyújtottak. Az erdőkből származó másik haszon forrása a hamuzsír főzés volt. Az ezzel együtt járó nagyarányú erdőirtás azonban veszélyeztette a földesurak makkoltatását, ezért 1753-ban megszüntették a „hamuzsír fabrikákat”. az úrbéri szolgáltatások levonása és a fogyasztásra való tartalékolás után maradó termékfelesleget a váci és a balassagyarmati vásárokon értékesítették. A lakosság demográfiai mélypontját 1890-ben regisztrálták, ekkor 102 személyt írtak össze, ami csak egyharmada az első magyarországi népszámlálás adataiban szereplőknek.
A népességszám 1910 és 1970 között ismét emelkedett, de az elért 254 fős lakosságszám is messze elmaradt a II. József-féle népszámlálás idején hajdanvolt lélekszámtól. 1970 és 1996 között Debercsény lakossága fogyásnak indult és csaknem a felére csökkent. Jelenleg 130-an lakják. A kisközösségek között is igen kicsinek mondható Debercsény a szomszédos községekkel közösen alkalmazott egy körjegyzőt.
Előbb a nándori-, 1900-tól pedig a mohorai körjegyzőséghez tartozott 1907-ben Debercsény, Magyarnándor és Mohora közös összefogással községházát épített Mohorán.
A tanácsrendszer idején Debercsény előbb Magyarnándor társközsége lett, majd az 1970-es évek elején Cserháthaláppal kibővítve Községi Közös Tanácsot hoztak létre, Magyarnándor központtal. A település aktív keresői elsősorban a mezőgazdaságban dolgoztak. Főként a jelentős hagyományok felmutató gyümölcstermesztéssel foglalkoztak.
Debercsény legismertebb műemlékét, a XVIII. századi haranglábat eredetiben a Szentendrei Néprajzi Múzeumban csodálhatják meg az érdeklődők. Harangját Adam Wieland műhelyében öntötték. 1983-ban adta el a község a skanzennek, hogy az árából és a hívek hozzájárulásából templomot építhessen magának. Később pedig a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba vitt harangláb hasonmását is felépítették az új templom előtt.
A Debercsényből származó másik jelentős műemléket a szomszédos Szente nevű település Árpád-kori templomába építették be. A régi templom bizonyosságaként szolgáló XV. századi gótikus szentségház egy debercsényi ház istállójának falában várta sorsának jobbra fordulását, mígnem 1972-ben a szentei templom restaurálása során méltó helyére került.
KÖZSÉGÜNK CÍMERÉNEK TÖRTÉNETE
A címer megtervezésekor az a gondoltat vezérelt bennünket, hogy minél jobban vissza kell térni a gyökerekhez. A településről kevés írásos anyag maradt fenn, így az 1999. évi régészeti kutatás nagyban hozzájárult a címer végleges formájához.
A pajzs alsó részén lévő ezüst ágas jelképezi a debercsényi patak egyesülő két ágát, de utal a patakot kísérő utakra is. A település neve Debercsény völgyet jelent, az ezüst ágas ezt is megjeleníti.
A felső dombon lévő kis templom az az Árpád-kori templom, ami a török időben elpusztult, alapjai előkerültek az ásatás folyamán.
A két heraldikai rózsa emlékeztet a falu védőszentjére az Árpád-házi Szent Erzsébetre, aki példát adott nekünk a szolgáló szeretetre. A község címere Majcher Tamás tervei és Dreska Gábor szakvéleménye alapján készült, melyet a képviselőtestület 9/2000. számú rendeletével hagyott jóvá.
A címerünk utal a múltra, magában hordozza a jelent és előre mutat a jövőre, úgy gondoljuk, hogy ez méltó jelképe lesz településünknek.